2013. január 6., vasárnap

Annie - Első tali



(Annie, 2013.jan. 5)

Sziasztok!
Ismét itt! :D 
Meg volt az első tali a lányokkal. ^^
Kicsit furán indult az én napom is, ugyanis reggel feldagadt a szám a sós szotyitól, és elég furán néztem ki, aztán pedig a hatalmas szélvihar miatt a hullámok fullra kimentek a hajamból.  >.< 
Oda is értem az Allee-ba 14:40re, de még nem volt ott senki.
 Aztán egy negyed óra után Noémi meg is érkezett a gyönyörű barna kontaktlencséjében. :D <3
Utána felvilágosítottam, hogy a többiek valszeg késni fognak,
 úgyhogy addig felmentünk a kajálda részhez dumálni. 4 óra körül Kamilla meg is érkezett. Szegénykén látszott, hogy nagyon ideges. :D 
Még a keze is remegett, úgyhogy az én béna sminktudásommal kispiráloztam a szemét, mert ő elfelejtette. : )
Utána rá egy negyed órára megérkezett Loo is <3 
Nagyon szép sminkje volt, meg a ruhái is <3  
Ő meg lila lencsét viselt. Gyájj <3 
Aztán mondtuk Loo-nak, hogy inkább menjünk át a mekibe. 
Kb. Fél 7ig lehettünk ott, Noémi meg olyan 6 körül lépett le.  
Megbeszéltük, hogy lesz még tali, sajnos Loo-nak most vizsgaidőszak van, 
úgyhogy vele valószínűleg nem tudunk találkozni legközelebb. :( 
Ráadásul szegényke beteg is volt, de azért eljött . (Milyen rendes ^_^ )  
Loo kicsit sem átlagos lány, főleg a stílusváltoztatásai miatt, de szerintem nagyon jó barát. Folyton mosolygott, úgyhogy ő egy abszolút energiabomba, és nagyon pozitív kisugárzású leányzó. 
Én amúgy nagyon jól éreztem magam. Tök lazán tudtunk beszélgetni. 
Szerencsére mindenki nagydumás, úgyhogy sosem volt kínos csönd. :D 
Noémivel amúgy tök sok mindenben hasonlítunk. ( szerintem :D )
 A kicsit antiszoc énje, a későn fekvés, meg stb stb.. :D
Úgyhogy szerintem mi különösen meg tudjuk érteni egymást a későbbiekben is.
Kamillát meg nagyon csodálom, biztosan nehéz lehetett VADidegenekkel találkozni, 
de örülök, hogy kilépett a "komfortzónájából" és el mert jönni a talira, mert ő is egy remek ember, és nagyon jóindulatú is. :)  Vele meg is beszéltük, hogy az ebay-es cuccait hozzám rendeli,
 mert az én postásom is jófej és megérkezett eddig minden cuccli. 
Nah hát ennyi lenne az én kis beszámolóm, 
remélem talizunk minnél előbb.^^

XoXo
Annie



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése